A kis konyhában teszek-veszek, reggelit készítek. Pirítós vörös áfonyalekvárral. Állítólag jók az élettani hatásai, nekem pedig kezd megjönni a kedvem az élethez. Valami egyszerűre vágyom, a világtól távol, bár az utóbbi hetek tapasztalatai azt mutatják ez lehetetlen. Kikukucskálok a konyha ablakán, és a reggeli szemerkélő eső szürkés szitálásán át egy alakot látok közeledni. Nyikordul az ajtó, de hisz vele már találkoztam, ő adta a fecnit még Japánban a karanténban.

-Megkínálhatlak valamivel? Most tettem föl kávét.

-Köszönöm, inkább kakaót innék, esetleg egy pohár sört.

-Mindjárt megnézem, mintha láttam volna a kamrában. Még csak tegnap érkeztünk nem vagyok itt annyira ismerős.

-Mindig van sör, ráadásul finom Moretti, abban a hűtőben ott. – mutat egy régi szaratov felé.

Szép hosszú ujjai vannak és rágatlan körme. Kinyitom a régi orosz hűtőt és lám tényleg telis-tele van finom olasz sörrel, ami lássuk be eléggé szokatlan így Uruguay szívében.

-Hogy tetszett az utazás? Igyekeztünk kalandossá tenni, hogy minél többet tudj meg a szervezetről.

-Mit is mondjak, voltak megdöbbentő részek. A csajon pedig nem igazodok ki. Először előadja az elesett szerencsétlent, aztán meg fejez és belez.

-Igen, Anna… - mosolyodik el hajnali beszélgetőtársam – beoszthattalak volna máshoz is, de most épp az ő projektje volt aktuális, meg ugye emlékeztetett valami régi szívügyedre?

-Bevallom, igen.

-Az jó, úgy gondoltam így könnyebb lesz téged bevonni. Anna ugyanolyan különleges kincs, akárcsak te. És tényleg tizenhárman vagytok ebben a generációban, a legfiatalabbak. Először meg kell ismerkedned a többiekkel, a szervezettel, aztán választanod kell egy témát. Ő ezt a médiaguru fekete mágia témát választotta, szerintem szintén személyes indíttatásból, de ez nálunk nem baj.

-Miféle személyes indíttatás?

-Az előélete. Amikor még nem tudott rólunk, mindig érdekelték a férfiak, közülük is a problémásabbak, drogosok. Szeretett ápolni? Talán. Aztán beleszeretett egy srácra, aki tök normálisnak látszott, de kokettált ezekkel a szívtelen manipulátorokkal. Egy vidéki fiú, azt hitte, a tisztasága majd megvédi. Nekem azt mesélte, néha megijedt, a srác mennyire sokféle, attól függően épp kivel beszél, mindig más arcot hoz, de ezen kívül nagyon stabilnak tűnt. Aztán pár év alatt őt is fölzabálták. Ekkor találtunk rá egy olyan helyen, amiről azt gondolta sosem menne oda. Egy buddhista elvonuláson, teljesen ki volt készülve, nem tudott megnyugodni.

-Aha, tehát az ő részéről ez bosszú.

-Olyasmi, de nálunk ezt is lehet. Megmagyarázta, és az idősebb generáció jóváhagyta neki. Végülis van benne ráció, nem? Ha nincsenek ezek a gátlástalan lények talán mostanra boldog családanya lenne, legalábbis ezt gondolja. Viszont volt esze hozzá, hogy ne evvel érveljen, neki a koponyák kellettek. Talált valami középkori rajzot egy római levéltárban, még egyetemista korában találta. Körben tizenkét koponya volt, középen pedig egy nagyobb. Nahát ez aztán nagyon megtetszett az öregeknek: a tizenhárom, azt imádják. Ráadásul hozzáfejtette, hogy ha összeáll ez a szett, akkor létrejön valamiféle hang, és avval majd befolyásolni lehet a világ népeit. Gondolhatod, osztatlan sikert váltott ki, Anna pedig kedvére gyilkolhatott, hozzáteszem a friss fejek analízise szintén sokak kedvelt tevékenysége. De hagyjuk ezt most, mert neked nem rajta, hanem magadon kell gondolkodnod. Kell egy téma, értsd meg, ezt várjuk tőled. Ez csak illusztráció volt, a lényeg, a hangsúly innentől rajtad van. A legfiatalabb generáció mindig önző!

-Igen, tudom. Nekem nincs effajta kínom, bosszúvágy sem gyötör. Mondjuk, jó volna, ha több ideje lenne az embereknek magukra, egymásra, a környezetükre. Annak is örülnék, ha nem volna irigység, meg nem beszélnének folyton a pénzről. Az sem volna baj, ha többet lennénk a levegőn, mozognánk, és jobban becsülnénk a természetet. De legfőképpen egyedül szeretnék lenni, és ez ma itt ezen a Földön? Lehetetlen.

-Itt a Földön igen, de próbáltál már repülni?

-Még nem, az ember nem tud repülni.

Ekkor kiürítette a poharát, és a karomnál fogva gyöngéden felállított, kivezetett az ajtón. Felnéztem az égre, még látszódtak a csillagok. Azt mondta ez a hely épp alkalmas lesz arra, hogy megtanuljam. Azt is mondta, hogy döntsem kicsit hátra a fejemet, nézzek ki egy csillagot, és képzeljem el, hogy van egy bolygója. Aztán óvatosan tárjam ki a kezeimet az ég felé. És ne ijedjek meg, amikor elkezdek emelkedni…

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK