Édesanyámék jóvoltából sikerült bérelnem egy másik lakást, most a Madách téren lakom, semmi felújítás, fák biztonságban, remélem, egyelőre semmi nem borít ki, maradhatunk egy és oszthatatlan, én és a város!
Itt az ideje rátennünk felsértett középső ujjunkat az egér görgető gombjára, és belenagyítani kicsit ebbe a rémülten imbolygó habos kőzetrengetegbe.
Megint reggel van, a rádióból megtudjuk hol lesz ma útfelújítás, amúgy elég közel, lehet később meg is nézem… meg, hogy a bolíviai bérgyilkosok megint valakit kínvallatnak, hátha igazuk lesz. A tüsszentést, röfögést és a liftajtó csapódását is hallom, úgyhogy gyalog ügetek le a lépcsőn. Megnézem magam a ház üvegfalában, igen, eléggé tetszem, még beletúrok a hajamba, hogy úgy legyen kócos, ahogy kell és lehanyatlok a sarkon tegnap létesített oázisban, kérek egy kávét, kifújom az orromat és nézem kicsit a beduinokat.
Nagyapám, a középiskolai testnevelő mesélte, hogy tapasztalatai szerint azok a lányok ott, abban a korban már bizony, idézem: „harapják a szexet”. És ő a test nevelőjeként jó megfigyeléseket tett. Azt állította, a teremben körbe futó lányok szökelléséből simán meg lehet mondani, hogyan s mivel töltötték az előző éjszakát.
Rendesen rácsöppentette lelkemre ezt a gondolatát az öreg kb. tíz éve, de felszáradna, ha nem mennék ki néha egy kicsit futni a Margitszigetre, vagy nem hallottam volna egy kedves ismerősömtől egy hasonló gondolatot a biciklizéssel kapcsolatban. Ő azt állítja, a férfiak hasonlóan viselkednek az intimitás különböző pillanataiban, mint a nyeregben.
Azóta nem tekerek, rajtam nem fog senki kéjelegni, de ma az érettségik blúzos kékje és a kicsit lehűlt, mégis nedves levegő összehozta bennem a két elméletet, és így együtt szintézisért kiáltottak, hát persze, miért ne? No, ne várja senki a megoldást tőlem, az ott van mindenkinél magánál, csak szerettem volna felhívni a figyelmet: figyelnek! A kísérlet pedig a következő, változtass a keródon, kicsit feljebb az ülést, lejjebb a kormányt, fogjon később a fék, gyorsulj fel, lassulj le, és közben folyamatosan figyeld magadat, kérdezgesd a partnered, észlel e rajtad valami változást szerelmeskedés közben. Ha végképp nem, hát vegyél másik bringát, vagy cseréld le a szeretődet figyelmesebbre. Azokhoz, akik gyalog, gépkocsival vagy vaggyal közlekednek, később szólok. Ugyanitt versenybringa eladó…
Nem értette miért bámulom, úgyhogy elindultam, irány a metró. Be kell írni a számot a bérletbe, ezt ne feledje senki! Vagy feledje, mindegy. El kell kerülni a sok löncshúst, újságot, perontv-t, plakátot, legegyszerűbb kiválasztani a társadalom egy tetszőleges tagját a mozgólépcsőn szembe föl, belebújni a fejébe és onnantól vele utazni pár megállót, vagy sétálni csak a közeli trafikba, ott elképzelni, hogy kér, s mit kap? Aztán elhagyni és visszatérni, pont mire lekuporodok az uccsó kocsi egyik narancs priccsére, és előveszem a képregényt. Kossuth rádió reggel, később Kossuth tér: a kutyás szobor, azt imádom, akkor felnézek, plusz van ott egy plakát, amitől a nénik azt szokták kérdezni: „hát nem szégyelli magát ez a lány?”. Igyekszünk a kiszállással, gondosan készítgetjük a bérletünket, hogy ellenőrizhessék az érvényességüket, de mégsem lett az utazás során közösség belőlünk, ezt hiányolom, talán ha az Örsnél, vagy még inkább a Keletinél szálltam volna föl. No, majd legközelebb, ha nem cseszem el az időt bicajosokkal. Fölfele a mélybe borult harckocsi lánctalpán és lefele három kedélyes bácsika, beléjük költözöm pár percre, persze ráírom a számot, nekik nem kell bérlet. Legnagyobb megrökönyödésemre úgy érzem, a déli felé mennek, vajon miért, mi van ott? Ja persze: vonat, Balaton, lángos.
A felszínre érek, valamiért most esik, sőt megszűnt az időjárás az óra alatt, a bugyi-esernyő-virág-rubikkocka®-petrezselyem árusok közül előlép egy tagbaszakadt alak: „Nem kell munkás?”
