- ok, kész vagyok, indulhatunk – mondtam, nem kis várakozással a hangomban, amint kiértem az előtérbe, de nem volt sehol senki. Rendben, gondoltam, biztos elszaladt még valahová a csaj, dolga támadt. Úgyhogy most én telepedtem le egy székre fontos komótosan, amúgy várakozólag, kicsit el is voltam már fáradva, hosszú volt ez a két nap azóta, hogy Tokióban fölébredtem a hotelben.

- Személy szerint nagyon örülök, hogy itt vagy – szólít meg a sarokba állított spanyolfal mögül ugyanaz a hang. – ha nem bánod beszélgethetnénk kicsit. Van néhány dolog, amit szeretnék elmondani neked. Nem fogok előjönni a fal mögül és kérlek, te se gyere ide, csak a hangomra figyelj. Elmondok neked egy történetet egy kislányról.  

- Te várj csak egy picit, közbevághatok, miről akarsz nekem mesélni? Nem is ismerjük egymást! – valahogy furcsának tartom ezt a közvetlenséget.

- Közösségünk alapvető pillére a totális őszinteség és az igény arra, hogy egymást a lehető legjobban megismerjük. Ez nagyban segíti a közös döntések hatékony meghozatalát.

- Ez nagyon hivatalosan hangzik, beavatsz lassan, hogy mik a terveitek velem?

- Nyugodj meg, hamarosan mindent tudni fogsz, pontosabban, mindent tudni fogsz időben. Most dőlj hátra a székedben és hallgasd meg, amit mondani szeretnék neked, felejtsd el az összes kérdést, ami foglalkoztatott eddig és koncentrálj egy másik emberi lény gondolataira. - - Készen állsz?

Nagyon megnyugtató a hangja, teljesen ellágyít, engem mindig rá lehet venni egy kis lustálkodásra. Igenlő hangot hallatok tehát.

- Egy kislányról fogok neked mesélni. Ez a kislány már egészen pici korától kezdve mindig a társaság középpontja volt. Mindig vidám, mindig mosolygós, első reflexe volt talán az, hogy ha nevettek körülötte a nagyok, akkor azt, amit épp csinált újra meg újra elismételte. Egészen addig, míg szórakoztatni tudta vele az embereket, akik épp körülvették. Cseperedett és szülei is felismerték a tehetségét, gyerekszínész lett belőle, nagy operákban szokta a színpadot óvodás korától kezdve. Aztán kamasz korában valahogy abbamaradt ez az egész, ahogy sokan mások is a kislány szembefordult a világgal és a bódulat más formáit kezdte keresni. Rendesen tanult, tartotta a látszatot, de nem nyújtott kiemelkedőt, úgyhogy nagyapja letett arról, hogy a kislány egyszer karmester legyen. Az egyetem évei alatt, ahová mivel még mindig nem tudta mit szeretne, bölcsésznek ment, minden megtörtént vele, ami egy nagyvárosban megtörténhet. Nem, egyáltalán nem borzalmas dolgok, sokkal inkább olyasmik, amik látszólag szabaddá teszik az embert, felerősítik benne a különlegesség érzését és nem hagyják felnőni. Az egyetem alatt is dolgozott már, igazából mindig dolgozott, fordítás, tolmácsolás, alkalmi irodai feladatok. Mindent mindig tökéletes szorgalommal és pontossággal, és mindig annak a tudatában tett, hogy pár nap vagy hét múltán újra szabad lehet, a sajátja lehet megint az élete. Bár teltek múltak az évek, valahogy mégsem érezte, hogy úgy öregedne, legalábbis nem olyan tempóban, mint a barátnői. Újabb és újabb szakmákat tanult ki, de amint a végére ért valaminek, máris ugrott a következő feladatra, mintha csak kövek lettek volna az élet patakján, amiken keresztül át lehet szökdécselni a túlpartra. Aztán egyszer levelet kapott, egy fekete fényes borítékban. Közölték vele, hogy előre láthatólag kétszáz évig fog élni. Nagyon megrémült a kislány ettől. Kétségbe esett, mert el sem tudta képzelni, hogy ennyi időt hogyan lehet megfelelően tartalmasan kitölteni. Azt már a központban tudta meg, hogy a kísérlet korai fázisában az egyik kontroll csoportnak egy olyan táplálékiegészítőt adtak, amitől a lányok meddők lettek.

Majdnem negyed órája ültünk ott teljes némaságban. Egészen biztos voltam benne, hogy magáról mesélt, de nem akartam megkérdezni. Tehát nem vagyok egyedül, a testvérek, akikről a hajóban mesélt a feka srác, nyilván vagyunk egy páran. 

- Te, nem indulunk el? – kérdeztem a spanyolfaltól, de nem kaptam választ, föltápászkodtam hát, odaléptem és bekukucskáltam mögé. A „kislány” nem volt már ott, de a padlóban felfedeztem a nyílást, fölemeltem a tetejét és lemásztam az odakészített létrán.