Most látszik igazán milyen is egy jó főnök. Áll középen, mutogat, int, vezényel, az események pedig történnek. A fejeket megfelelő, nyilván erre a célra rendszeresített dobozokba teszik, de elpakolják a karóra tűzött koponyákat is. Két katona gödröt ás. Néhányan a kocsikat nézik át. Gondolom, igyekeznek megfosztani a helyszínt a bizonyítékoktól. Jó mély gödröt ásnak, váltásban, tényleg nagyon jól van szervezve az egész dolog logisztikailag, nincs leállás. A testeket aztán behúzzák a gödörbe és lelocsolják valamivel. A fanyar szag, ami megcsapja az orrom, nem benziné, tehát gyújtogatás most nem lesz, el is kezdik módszeresen visszahányni a földet a tetemekre. Annát a kútnál csípem el, dörzsöli le épp magáról a vért. Sokkal felszabadultabbnak látszik, mint eddig bármikor.

-Hónapok óta terveztük ezt az akciót. Gondolom nem is sejted, kik voltak ezek?

-Volnának tippjeim, bankárok, üzletemberek, politikusok talán?

-Nem jársz messze az igazságtól. Egy szűk kör, egy nagyon exkluzív klub. Quest for Immortality a nevük, ők voltak a halhatatlanság keresői. Tulajdonképpen konkurencia. – mosolyodik végre el. – olyan emberek voltak ők, akik nagyon nagy befolyással bírtak a környezetükre, volt köztük műkereskedő, pop-báró, médiacézár, a háttérben ügyködő figurák, élet és halál urai. Valahogy őket öröktől izgatja a hallhatatlanság, meg is tesznek mindent, génbankok, őssejtek, mindegyikükről vannak duplikátumok, de ezeket mi őrizzük. Aztán egy ideje elkezdtek a karibi fekete mágiával foglalkozni, és azóta csinálják az ilyen szeánszokat, amit ma te is láttál. Megpróbálnak föltámasztani embereket. A gond az és azért is jó, hogy mi bírunk az örökségükkel, hogy ha ez az igény túlburjánzik itt a földön, akkor beágyazódik az az orwelli rendszer, ami helyt ad a még egyenlőbbek fogalmának, sőt, lassan a szélesebb néptömegek is elfogadják, hogy igen létezik egyfajta felsőbbrendű emberiség. A vágy persze megmarad, hogy szegény sorsú vidéki gyerekből, kitartó dafke brusztolás és annak megannyi állomásán át, talán egyszer a birodalom csúcsára érjünk. És mindezt milyen motívumból? Hogy adjanak valamit az embereknek? Vagyis hogy ők, adják, csakis ők. Ők és az emberek. Ők tudják, az emberek tudni akarják, de a tudáshoz csakis rajtuk keresztül vezet az út. Aztán a rögös út során elhalványodnak a nagyreményű tervek és marad a kristálytiszta öncél, az unatkozás és a perverzió. Inger kell, különben a lélek halott.

-És most már halott a test is.

-Igen, kislány koromban Édesapám mutatta meg hogyan kell metszeni a rózsát. Ez valami ilyesmi.

-Mit kezdünk a fejekkel?

-Elvisszük őket Montevideoba és mintát veszünk belőlük, amúgy egytől egyig remek elmék, és elképesztő élményanyag van bennük. Elhiheted, a föltárás az egyik legizgalmasabb része a munkáknak, de erősnek kell lenned.

-Vannak még ilyen csoportok?

-Oh persze, el sem hinnéd, hogy mennyi. Egyszerű szvingerek, az intézményes vallások fanatikusai, de hát te is tudod. Legtöbbet nyugodtan lehet hagyni burjánzani, de vannak esetek, amikor beavatkozunk. A politikusok zsarolhatóak, az üzletembereket azért valahol csak a pénz mozgatja, őket könnyebb megfogni, ezek a popkultúra körül gyülekező démonok viszont egyszerűen kontrollálhatatlanok és nem csak a kokain miatt.

-De a most levágott hajtás helyett kijön egy új még erősebb, nem?

-Bizony, ez a dolgok rendje, de a mutatóujjunk ott van a fő ütőereken, és ott is lesz, mielőtt itt bármi elszabadulna.

-Most örülök csak igazán, hogy nem köt le a zene.

-De leköt, és szereted is, csak emigrátorságod miatt, rendelkezel egy olyan erőszakmentességgel, ami miatt mindig kitértél, amikor elkezdődött, a „na ezt hallgasd meg”-ozás, és taszítottak azok is akik kijelentették a popkultúra egy-egy alkotásáról, hogy az az alap, a kánon, az igazi. Nem értetted, hogy a hüvelykujj miért mutat ugyanarra különböző helyeken más és másféleképp. Mert hamis az egész, önmagáért, illetve önmagukért vannak a képviselői, üres pillanatnyi hangulatok csupán, vattacukor és te ezt érezted.

-Lehet valami abban, amit mondasz. Még sosem gondoltam végig így. Néha elsóhajtom magam, hogy „zene nélkül mit érek én…” aztán annyi.

-Az igazi leleplezés, abban a pillanatban jön el, amikor meghal egy valóban zseniális alkotó. Ilyenkor előlépnek a többiek és módszeresen lezabálnak a tetemről mindent, ami bármilyen formában hasznosítható, utána pedig a fényesre sikált csontokat aranyba mártják és bálványoztatják tovább saját rajongóikkal. Ez az igazi bekebelezés. A baj az, hogy hétmilliárd ember java része eléggé buta. Abban a hamis érzetben ringatják magukat, hogy baromi eredetiek, közben pedig pontosan úgy ugrálnak, ahogy ráncigálják őket.

-Eléggé élesen fogalmazol.

-Te nem vagy buta és ösztönösen kerülöd ezt, nem kötsz kompromisszumokat csak látszólag és egy csomó mindent magadban lerendezel. Olvastam rólad mindent és az a feladatom, hogy segítsek neked.

Ha segíteni akarsz, inkább dőlnél le velem, gondolom hirtelen, de nem mondom, mert annyi kedves embert kizökkentettem már jó szándékából evvel, de tényleg valami komoly frusztráltság benne is lehet, felőlem azt zenél bárki, amit akar, amit a buzi kis életével csinál, az meg pláne nem érdekel. Kibírtam, amikor a beszívott túlmozgásos haverjaim huszonöt másodpercenként új számokat tettek föl, mert azt gondoltam, nekem nem rövid az élet. Nyilván vannak itt tényleg nagyobb összefüggések, olyasmik, amiről szívesen susmorog az egyszerű ember, bár köze túl sok nincs hozzá amúgy.