- De hisz ez egy koszos, zsíros olajfúró platform itt az öböl közepén. Ide jöttünk?
- Igen, ez a cég főhadiszállása, úgy is mondhatnám a központ. Malajzia és Szingapur között. Nemzetközi vizeken. Először egy szerverfarmnak indult, de mostanra belaktuk. Nem szállsz be a liftbe?
Egy alacsony stégnél kötünk ki, fölöttünk a monstrum, masszív nagyon. Sós tenger szag, a horizonton pedig felbukkan egy bálna és óriás vízpermet lövell az égbe. Langyos, meleg reggel. Belépünk a liftbe. Magunkra húzom a rácsot, remélem így kell.
- Gondolom, szívesen megmosakodnál, megmutatom a szobádat.
- Aha, az nem volna rossz.
Megérkezünk. Tágas folyosó, mint egy elegáns hotel, padlószőnyeg, oldalt régészeti emlékek, a falon festmények. Valaki itt nagyon szeretheti az expresszionistákat! Hoppá, az ott nem? De! Egon Schiele a Dunánál című képe! Kicsit pihentetem rajta szememet, jól esik újra Budapestet látni, bár ne volna olyan szürke, mint a képen.
A szobám is tele ritka műkincsekkel, kedvencem egy azték dob. Az ablakom az öbölre néz, számtalan tanker igyekszik a finomítók felé vagy indul épp makacsul, hogy elárassza benzinnel valamelyik kontinenst. Levetem átizzadt koszos ruháimat és megeresztem a fürdővizet. Kipakolom a zsebeimet is, ha már olyan ez a hely, mint egy hotel, csak van mosoda is. Az eldobható mobil, a farzsebembe gyűrt útlevél és egy maroknyi dollár mellett egy fecnit is találok. Egy vers van rajta:
azt ne feledd
szökni támadt kedve, válltáska
övcsat a legjobb viccek
Cs. János öccse kiment az erkélyre
ő Csermanek Jenő
a mozgalom vörös
zászlaját hogy kitűzze
az erkély leszakadt
éljen május elseje Cs. elvtárs
elholt, itt tényleg:
ő jött nekem! a fejemből
isszák a sört virslivel…
Becsücsülök a kádba, pancsolok és elmélázok egy picit. Mi is volt? Az erkély leszakadt? Milyen fejből pattanhat ki efféle elképesztő terv? Hány erkély szakad le? Mennyit cigiztem én különböző erkélyeken, legtöbbször ugyanis ma már ott kell, gondolja csak mindenki végig. Talán egy új építésű biztonságosabb. De akkor is: miféle kísérleteket végeznek az emberek folyton, egymáson? Játszom én is játékom. Régebben csak szerettem cukkolni az ismerőseimet, kiszúrtam mindig valakit a társaságban és beszólogattam, aztán jöhetett a „jaj ne vedd már olyan komolyan csak viccelek” na ez csak olaj a tűzre, vagy a „jó bocs, tudod, hogy nem úgy értettem” aztán, ha megnyugodtak, még rájuk lehet tolni egy kis „azért volt benne valami igazság”-ot. És mindezt miért? Most már tudom, azért hogy ne nekem kelljen állnom egy hasonló inzultust. Mert ez szükségszerűen ilyen, a társas érintkezés? Vagy létezik, valódi őszinte érdeklődés? És mi lesz abból pár nap múlva? Sztori, pletyka, legenda. Akkor már miért ne színezzük előre ki? Mi van, ha Kádár öccse részeg volt, akkor negyvenkilenc május elsején, oszt simán kiesett az erkélyről? Mi van, ha valaki lelökte? Semmi. Meghalt így is, úgy is. Zászlókirakás közben legalább hős. Miért ő rakta ki? Tudta, hogy rozoga az építmény? Mindenki tudta, csak ő nem? Ki heccelte föl? Kopogtatnak.
- Szabad
- Csak egy kis frissítőt hoztam – mondja egy finom női hang.
- Köszönöm, tedd csak le, épp mosakszom.
- A szekrényben vannak a ruháid, mindannyian ilyet hordunk, ez a legkellemesebb viselet. Ha kész vagy csak szólj, megvárlak az előtérben.
Megint kattan az ajtó, kikászálódok a kádból. Gyümölcsök, joghúrt és egy kancsó víz, pedig milyen jól esne most egy sör. Lehet, ezek egyáltalán nem isznak? Az kéne csak! A ruhásszekrényhez lépek, a különböző ruhadarabok, mind valamilyen különös, durva tapintású anyagból vannak, aha, talán kender. Szóval ezek hippik, jut eszembe hirtelen. Hogy mit keresnek hippik egy olajtornyon, és miért van itt ennyi felbecsülhetetlen értékű műkincs és ilyen hatalmas rend az egyelőre rejtély, nyilván nagyon gazdag hippik közé keveredtem.
Egy fekete bő szabású nadrág és egy világosszürke trikó mellett döntök, tényleg kényelmes viselet. Találok egy papucsot is, ami kedvemre való, hörpintek egy kortyot a vízből és elindulok, kifelé, mert érdekel ki is lehet a hang tulajdonosa.