Négyrét hajtottam a papírt és betettem új felsőruházatom, a kenderkabátka zsebébe. Volt még ott valami. Igen, a pici eldobható mobil, fasza kis japán darab, el is feledkeztem róla. Egyszerű kijelzőjén a kandzsik, de amolyan ismerős elrendezésben, talán SMS-t kaptam? A kedves rózsaszín háttérfény lágyan, szinte bársonyosan világítja mögöttem a dzsungel legmerészebb fáit.

A majmincsok tovább sikoltoznak, az emberek rángatóznak rendületlenül, az öröm rángatja őket, a megszokás? Ezen nem érdemes gondolkodni. Ha akarom egyfajta gyülekezetnek érzékelem őket, az egész felállás nagyon hasonló, mindannyian egy oltárt felé fordulnak, ahol valaki esetünkben John Digweed, egyfajta istenített figura valamit bemutat. Isten? Pap? Mindenképp az utóbbi. És micsoda szakember, nem néz föl, nem mórikálja magát, csak kever, pakol, nem kapkod, mozdulatai kiszámítottak, határozottak.

Nézzük azonban meg közelebbről, hogy miről szól ez a vallás? A ritmusról, az ütemekről? Valami együvé tartozásról? Arról, hogy körben állunk, és átadjuk magukat, testünket, érzékeiket. Kiszolgáltatottak vagyunk. Néha megbökjük az egyik közelünkben állót, dekurvajóóóó, rikácsoljuk, ugye? Nem csoda, ha ma, és ezt bizton állíthatom, sokan vágynak arra, hogy hozzájuk, a táncpapok kasztjához tartozzanak, hogy aztán erőforrásokat nem kímélve, erőltessék rá magukat a környezetükre. Dídzsék. Egy korcs kor élősködői, a szintetikus kábítószerek reklámemberei. Papok és áldozatok egyszerre.

Kicsit elragadtattam magam. Elszaladtak a gondolataim, miközben összevissza nyomkodom a mobilomat. Hoppá ez meg mi? „MEG ELKAPLAK DISZNO”, hát ezt ki írhatta? Ja persze, az egyetlen ember a hajas srác, aki tudja a számot, és nem feddném, ha eltűnésem, ilyen heves érzelmeket váltana ki belőle. Mondjuk, akkor sem esik jól. Egy női alakot látok kiválni a tömegből a cintányér telihold fényében. Aha, Anna az, felém siet.

-Te mondjad már meg légyszi, hogy mi ez az egész?

-Ez? – nevet – a táborra gondolsz? Egy teszt csoport. Hipnózissal és kémiai úton is stimuláljuk az agyukat. Terheléspróbák.

-Ja, így már értem, azt hittem maguk örömére, úgy értem szabad akaratukból vannak itt.

-Az a furcsa, hogy igazából igen. Pár éve találtuk ki a kutatásnak ezt az irányát. Az volt a lényeg hogy olyan 18-35 éves embereket kerestünk, akik rendelkeznek valamilyen tulajdonnal. Egy lakással mondjuk, de nem tartják túl sikeresnek magukat. Aztán munkatársaink igyekeztek ráerősíteni erre az érzésre és szépen, módszeresen sikerült rávenni, őket, hogy vonuljanak ki abból a társadalomból, amire sikerült őket megharagítani, és költözzenek ide.

-És John? Őt, hogy sikerült rávenni, hogy jöjjön ide?

-John az egyik legkiválóbb orvosunk, a cég alkalmazásában áll. Gyakran küldjük, mindenfelé a világba, tegnap például a te szülőhazádban, Magyarországon vetettük be, egy Kiskunhalas nevű helységben, ismered?

-Ismerem, persze! Ezt komolyan mondod? Bevetettétek, nagyszerű. És mik az eredmények?

-Most értékelik ki a mintákat, könnyen lehet, hogy találtunk valakit, de még nem vagyunk benne biztosak. Most azonban indulnunk kell.

-Ok, rendben, de várj, nincs véletlenül egy cigid?

-Mi nem dohányzunk – mosolyodik el - És most már te is közénk tartozol.

Nem tudja szegény valószínűleg, hogy az Emigrátor nem tartozik senkihez, de nem is árulom el neki egyelőre. Kezd érdekes lenni az utazás.

-Hová megyünk? – kíváncsiskodom tovább

-Itt, kicsit mélyebben az erdőben lakik az egyik preparátorunk. Hozzá.

-Mit preparál? – kezdek olyan lenni, mint egy gyerek.

-Koponyákat. Gyere, szállj be – és kinyitja egy dzsip ajtaját. – legjobb lesz, ha alszol egyet, úgy érzem, elfáradtál.

-Miből gondolod?

-Túl sokat kérdezel.

A kocsi, nem tudom milyen típus, talán valami kínai gyártmány, de van benne egy jó széles, és igen kényelmes bőrkanapé hátul. Anna bekapcsolja, a motort, érezni valami enyhe rezgést, de hallani szinte semmit sem lehet. Elektromos? Kikanyarodunk a fák közül, és legnagyobb megdöbbenésemre ráfordulunk egy tökéletesen sima aszfaltcsíkra.

-Nahát! Ilyen utak vannak itt? A dzsungel közepén? – ásítok.

-Most már tényleg aludj! – mondja, és alaposan beletapos.